Szenzáció! Előkerült egy lista Szoboszlai nevével – ez a topcsapat vitte volna!
Az étteremben hagyott papíron a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya neve is szerepelt.
Szoboszlai és a többi magyar légiós kimagasló teljesítményéről, a fake news-ról valamint a mesterséges intelligencia veszélyeiről beszélgettünk a piac egyik legmeghatározóbb sportszakmai lapját, a Kickert irányító Jörg Jakobbal, aki szerint a magyar légiósok a német bajnokság legjobbjai közé tartoznak. Jörg Jakob a Magyar Sportújságírók Szövetsége meghívására érkezett a budapesti Európa Liga-döntőre, ahol nyilatkozott nekünk.
Kezdjük azzal – és most tényleg jó lenne egy igazi futballszakírótól udvariaskodástól mentes és valóban őszinte választ kapni –, hogy milyennek látja a Bundesligában szereplő magyar játékosok teljesítményét?
Őszinte leszek, így is gondolom:
Ez túlzás nélkül így van.
Ez nagyon szívmelengető értékelés.
Pedig csak tényszerű. Meg kell nézni melyik csapatban játszanak, hányszor lépnek pályára, mennyire meghatározó a játékuk a csapatban, és rögtön kiderül, hogy az összes statisztika őket igazolja! Ez igaz mindenkire
Egyetlen rossz szót sem hallottam egész szezon alatt a magyar játékosokkal kapcsolatban, sőt minden tekintetben – legyen ez a játéktudásuk, az elkötelezettségük, vagy a mentalitásuk – kimagaslót nyújtottak. És ez bizony egy erőteljes jele annak, ahogy a magyar labdarúgás fejlődik, ahogy a nemzeti válogatott is egyre magasabban jegyzett csapat lett.
És az említett magyarok Ön szerint jövőre is a Bundesligában játszanak majd?
Legalább két játékosról azt gondolom, hogy az angol Premier League-ben folytatja, közülük is
Ez egy teljesen természetes fejlődési folyamat egy olyan játékos életében, mint Szoboszlai Dominik, aki a szemünk láttára lett a német bajnokság meghatározó alakja és aki szintet akar lépni.
Ezek szerint a Bundesliga presztízsben is az angol élvonal alatt van? És szakmai szemmel most hova tenné Európában a német bajnokságot?
A Premier League messzemenőkig a legértékesebb bajnokság Európában, és nem csak azért, mert a legdrágább és a legtöbb pénz van benne, hanem azért is, amely csapatok, s amilyen játékosok koncentrálódnak ott. Utána pedig a spanyol és a német bajnokság jön fej-fej mellett, a második helyen. Mindazok ellenére, hogy az olasz bajnokságból most öt csapat is részese az európai kupák elődöntőinek és döntőinek, mégis azt gondolom, hogy az olasz foci most lemaradóban van, még a francia is megelőzi, mert tartósan egyetlen csapat sem tud megragadni az európai legjobbak között. A itáliai labdarúgás nagyon nagy problémája a változékonyság.
Mennyire figyeli a labdarúgó szakma, a piac, hogy mit ír a Kicker? Szakmai berkekben igazodási pont tudott maradni ez a nagy múltú szaklap, ez a portál a maga összes új felületével?
Úgy érzem, hogy igen. Noha, miközben a legfőbb felületünk ma már a digitális újságírást szolgálja, illetve a Kicker applikáción keresztül is eljut a fogyasztóinkhoz, abban igenis sikeresek tudtunk maradni, hogy
Ez hatalmas erény a fake-news, vagyis az álhírek korszakában...
Igen, és ehhez kvalifikált újságírók kellenek, és a Kicker igen híres arról, hogy a kollégák nem váltanak tőlünk munkahelyet, sőt, azok az értékek, amelyeket képviselünk és védelmezünk a szakmánkban generációról generációra öröklődnek. Ez lehet, hogy egy kicsit „old-school”-nak tűnik, de...
Épp ellenkezőleg! Micsoda irigylésre méltó biztonságérzet egy újságírónak! Ezt szerintem mindenki csak áhítja, amikor elkezdi a szakmát. Ma már szinte kizárt a nyugdíjas állás újságíróként, olyan bizonytalan a piac szerte Európában. De ezek szerint nem a Kickernél.
Számos külföldi szakértőnk és partnerünk van, akiket nem szeretünk cserélgetni, bízunk bennük és
ne csak nagyot szóljon!
Mit gondol arról a versenyről, amit a közösségi média teremtett a hagyományos újságírás konkurenciájaként? Vagy éppen arról, amit a klubok saját médiaműhelyei termelnek ki mint híreket. Ezek olykor inkább PR- és marketinganyagok, mint valós történetek, és legtöbbször mellőzik a kritikai hangot.
Igen, sajnos nem hazudhatunk magunknak, a piaci verseny nehezebb, mint valaha. Annyit tehetünk, hogy edukáljuk, és magas színvonalon szolgáljuk ki a fogyasztóinkat.
hanem mélységében szeretnék követni kedvenceik sorsát, vagy egy-egy klubsztorit. Ők maguk szeretik levonni a következtetéseket, és végül kialakítani a saját véleményüket. Mi nekik dolgozunk és reméljük inkább nő a számuk, mint fogy, mert ugyanakkor hiába vagyunk a hírek igazságtartalmában konzervatívak, hiába tartjuk a hírforrás valódiságát fontosnak, minden másban modernek kell lennünk. Minden új platformot használnunk kell, ott kell lennünk az applikációk között, és az ott megjelenő tartalomban nagyon minőségi munkát kell végeznünk. Van a Kickernél audio- és videótartalmunk, több-kevesebb hangsúllyal ott vagyunk minden közösségi felületen, és a fiatalokat is megpróbáljuk megszólítani a legmodernebbeken, például a Tik-tokon. Sokszor a jogtulajdonos médiumokkal is harcban állunk, mert ha van elég pénzük, akkor
elzárva ezzel a többi sajtóterméket és többi kollégát az információforrástól, ami valóban valós veszély.
Ha már versenyhelyzetet említett, akkor mit gondol a mesterséges intelligencia újságírásra vonatkozó veszélyeiről?
Nos, ez valóban egy jelenleg beláthatatlan út, amin a tudomány navigál most minket. Mi is sokat foglalkozunk a lehetséges következményekkel, és egyelőre megpróbáljuk csak a hasznos dolgokat kivenni abból, amit az AI – a mesterséges intelligencia – nyújtani tud a Kickernek a cégmenedzsment területén. De bizonyosan nem lehet figyelmen kívül hagyni a várható hatásait a szakmánkra nézve. Egyelőre azonban annak örülök, hogy még most is olyasmivel foglalkozhatunk a Kickernél, ami elsősorban az emberi teljesítményről szól, hiszen a futball egy nagy játék, tele érzelmekkel, örömmel és bánattal, s amíg ennyi embert képes megmozgatni, addig még sokáig lesz dolgunk vele.
Nyitókép: Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig játékosa, miután berúgta a győztes gólt a Werder Bremen ellen a német első osztályú labdarúgó-bajnokság 2023. május 14-i mérkőzésén Lipcsében. A Leipzig 2-1-re győzött. MTI/EPA/Filip Singer